Nagybirtokos, arisztokrata. 1872-től Deák-párt tagja, majd a Sennyey-féle konzervatív párthoz csatlakozott. 1904-ben belépett az Ellenzéki Pártok Szövetségébe, majd a Függetlenségi Pártba. Ettől kezdve, az I. világháború végéig a párt egyik vezetője, 1906-1910-ig a koalíciós kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere. Nevéhez fűződik a nemzetiségek fokozott elnyomására irányuló iskolatörvény keresztülvitele. 1910-től a Kossuth-párt tagja, 1914-től elnöke. 1917-1918-ig ismét közoktatásügyi miniszter. Az I. világháború után a magyar békedelegáció vezetője volt. 1920-tól mint képviselő a legitimista ellenzék vezérszónoka. 1923-tól haláláig Magyarország fődelegátusa a Népszövetségben. 1893-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Kitűnt nagy nyelvtudásával és szónoki képességével, amelyet a trianoni békeszerződés revíziójáért folytatott harc szolgálatába állított. 1921-ben, 75. születésnapján, a Vakok Intézetének felállításában szerzett érdemeiért Szombathely díszpolgárává választották.